Energiaválság Európában – Mit is jelent pontosan, és hol a vége?

Az energia termelésének, és a felvevőpiac igényei közötti egyensúly felborulását nevezzük energiaválságnak. Hogyan alakulhatott ez ki, és milyen következményei lesznek tesszük fel magunkban a kérdést.

Az energiaválságot sokan a kovid mellékhatásaként jellemzik: nem várt módon, hirtelen növekedett meg az energia iránti kereslet, azonban a folyamat két tényezős, az egyik gazdaságpolitikai természetű.

 

Az Európába érkező gáz 90%-át a területen kívül termelik. Legnagyobb beszállítók Algéria, Norvégia és természetesen Oroszország. A közelmúltban az ukrán tranzitvezetékeken elmaradoztak a gázszállítások. Ennek hivatalos magyarázata, hogy Oroszország a saját tárolóit igyekszik feltölteni a kovid utáni lecsökkentett termelést ellensúlyozandó. Az európai tárolók töltöttségi szintje 70% körüli, ami az előző évek hasonló időszakaihoz képest rekord alacsony mennyiség. Vélhetően van egy politikai oldala is, ugyanis Oroszország ilyen módon próbál nyomást gyakorolni Európára, köztük is Németországra, mert az Északi Áramlat 2. gázvezetékének működtetését az EU gázdirektívája alapján elvették Oroszországtól, nehogy monopol helyzetbe kerüljön. Algéria szintén leállította ideiglenesen a gáz exportálását, hogy nagyobb saját készletet képezzen.

 

Ennek eredménye, hogy fél év alatt hatszorosára drágult a földgáz ára, ami számos iparágat, a többi energetikai iparágat (villamosenergia),de leginkább a vegyipart érinti. Ezen kívül kihat az építőanyag árakra, és a szállítás drágulása miatt számos termékbe beépül ezen többletköltség.

 

 

De nézzük egyenként, milyen hatással is van ez az életünkre.

 

Ad Blue: A korszerű, diesel alapú áruszállítás adalékanyaga. Mivel az Ad Blue-t a műtrágyával együtt gyártják, és a mindkettő alapanyagaként használt karbomidot földgázzal állítják elő, ezért a műtrágya gyártást rendkívül érzékenyen érintette a gázdrágulás. Továbbá nem elhanyagolható tényező, hogy a megnövekedett kereslet pont akkor állt elő, amikor az iparágban uborkaszezon van, nagyütemű előállítása tavasz-nyár idejére tehető. Az adalékanyag -kis értéke lévén- nem szállítható gazdaságosan 200-300km-es távolságnál messzebbről, ehhez hozzáadódik a szállítási árak drágulása. Így jelenleg a közelebbi üzemek kitermelésére lehet hagyatkozni.

Áram: A nem korszerű zöldenergiát, vagy atomenergiát használó, hanem gáz, vagy szénfűtésű erőművek működésképtelenné váltak. Mivel még mindig ezek vannak többségben, a villamos energia ára is meredeken emelkedni kezdett.

Építőanyag: Az energiaárak szinte minden építőanyag árát érintik. A megemelkedett csomagolási és szállítási költségek, valamint a bérköltségek emelkedése is fokozza a drágulás mértékét.

Chip: Az autógyárak sokkal nagyobb kereslet béli visszaeséssel számoltak, ezért csökkentették a termelést, és visszamondtak számos chiprendelést. A felszabaduló chipeket ideiglenesen az otthoni elektronikai eszközök piaca vette fel, mivel a járvány alatt lakásukban tartózkodó emberek igénye megnőtt a kis elektronikai cikkek iránt Például: a diákok otthonról való tanulása a számítástechnikai hardverek fejlesztését igényelte több háztartásban. Ugyanakkor nem csak a kisháztartási gépeket vásárolták többen, de egy idő után az autókat is: egyre kevesebben szerettek volna tömegben, a buszokon utazni. Újra megnőtt hát a kereslet, amit a piac nem tudott hirtelen kielégíteni sem kapacitásban, sem szállítási gyorsaságban.

 

 

Meddig fognak emelkedni az árak?

Több országban is megfigyelhető, hogy állami beavatkozással ár-plafont vezetnek be az energiahordozók értékesítésénél.  Sajnos a nagykereskedelmi árakhoz előbb utóbb alkalmazkodnunk kell, így ez az ár-plafon is emelkedhet idővel. Lenne azonban néhány dolog ami fékezhetné a további drágulást. Egy enyhe tél hozzájárulhatna a piac lecsillapodásához. A német – orosz gazdasági viszonyok rendezése várhatóan nagyobb mennyiségű földgáz exportálását eredményezné az orosz oldalról. A megújuló energiaforrások mind nagyobb termelése hosszútávon jelenthetne problémát a jelenségre.

A szakértők elemzése szerint az idén nem számíthatunk a gázárak csökkenésére, és várhatóan ez a következő 2-3 évben így is marad, annak minden negatív vonatkozásával együtt (termékekbe beépülő költségek miatt az élelmiszer árak is magasak maradnak) Az elmúlt években globálisan csökkent az olaj- és gáziparban a beruházások száma. Lehet számítani ennek a fellendülésére, de ez még éveket is igénybe vehet.

 

Szerző: Dattler Erika

Ajánlatkérés
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.