Szállítmányozót keres? Ne csak az ár alapján döntsön!

Nem elhanyagolható szempont a szállítmányozás költsége, ha rendszeres nemzetközi fuvarozás megvalósításán gondolkodik.

Ebből még persze nem következik az, hogy a legdrágább ajánlatot tevő cég lesz a legjobb döntés.  Nem érdemes csupán az árra alapoznia választását. Ha hosszú távra keres partnert, érdemes gondolnia arra is, hogy a szolgáltatás ára alku tárgya lehet, főleg, ha nagyobb mennyiség szállításának megrendelését tervezi rendszeresen.

 

Mitől függhet az ár?

A szállítási díj rendkívül összetett, soktényezős költség:

  • függ a tehergépjármű méretétől
  • az igénybe vett járművek számától
  • a távolságtól
  • a határidőtől
  • rakodók létszámától
  • a feladat teljesítéséhez szükséges sofőrök számától
  • a szállítmány súlyától
  • az árumennyiségtől
  • a szállítási gyakoriságtól
  • vámköltségektől
  • a raktározási szükségletektől

A megbízható, régi szolgáltatók átlátható árképzéssel dolgoznak, és jó előre tudnak árat kalkulálni. A kevésbé tapasztalt szállítmányozók esetében gyakran nem egyértelmű az ár, ezért mindig tisztázzuk, hogy óradíjas rendszerről van-e szó vagy kilométer alapján számláznak. A leggyakoribb a két rendszer keverése, de ilyenkor is lehet előkalkulációt kérni. A hosszú távú együttműködések esetében gyakori a kedvezményes, egyedi díjszabás megállapítása.

 

 

Személyes kapcsolat, cégre szabott megoldások

Válasszon kiszámítható és megbízható fuvarozó céget, hiszen a szállítmányozás esetében a határidők betartása alapvető kell, hogy legyen. A logisztikus szakma nem ismeri a kifogásokat, arra nincs mentség, ha az áru nem akkor és ott köt ki, amit a szolgáltató a szerződésben vállalt. Nincs is rosszabb annál, amikor jelentős problémánk adódik, és személyes kapcsolattartó híján, nem tudunk azonnal intézkedni. Fontos, hogy amikor szükségünk van rá, rendelkezésre álljon a partner, ne teljen órákba, amíg elérünk valakit, aki segíteni tud. Keressünk olyan céget, amelyikkel gördülékeny a kommunikáció és személyes kapcsolatot tudunk kialakítani. Egy hosszú távú együttműködés során fontos lehet számunkra, hogy partnerük a vállalkozásunkra szabott megoldásokat alakítson ki, amit a személyes ismeretség képes előmozdítani.

 

Technológiai felkészültség

A mai világban már a végfogyasztó is pontosan le tudja követni a megrendelése állapotát, láthatja, hogy éppen milyen fázisban tart a csomagja. Ezért egy profi szállítmányozó cégtől elvárható, hogy valós időben követni tudjuk a szállítmányunk mozgását. Ha az ügyfél teljes rálátást kap a partner munkájára, az még inkább ösztönzi a gyors és pontos munkavégzést. Bízzuk termékeink logisztikáját olyan cégre, amelyik haladó szellemiségű és folyamatosan fejleszti technológiáját, járműparkját. Hiszen ez a tényező is jól mutatja, hogy a szállítmányozó cég, mennyire elkötelezett a tevékenysége mellett.

 

Felelősség és tapasztalat

Legyen szó házhoz szállításról, egyszeri költöztetésről vagy akár rendszeres árumozgatásról, a legfontosabb, hogy a fuvarozó rugalmas legyen, könnyen elérhető, valamint vállaljon felelősséget a munkájára. Akár egy szekrénysorról, akár egy többmillió forintot érő árukészletről van szó, az alapfeladat mindig ugyanaz: a szállítmányozó cég dolga sérülésmentesen, balesetmentesen és a megadott időben, az előre megbeszélt helyszínre eljuttatni a rakományt. Bármilyen egyszerűnek is tűnik, sok újonnan alakuló cég, gyakran hamar eltűnik a piacról, mert nem képesek megfelelni ezeknek az alapvető kívánalmaknak. Hiába próbálnak nyomott árakkal versenyben maradni, ha egy cégről elterjed, hogy megbízhatatlan, nem sokáig jut megrendeléshez.

 

Jobban tesszük, ha olyan tapasztalt, megbízható fuvarozót keresünk, akivel jó kapcsolatot tudunk kialakítani és az árai is beleférnek a költségvetésünkbe.

Ajánlatkérés
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.