Már a jövőben élünk: Önvezető kamionok az utakon
Jármű vagy nem jármű?
A jelenleg használt fogalmakkal nehéz körülírni, hogy mi az a szerkezet, amit fejlesztője, a svéd Einride T-Pod-nak nevezett el. Ez egy olyan háromtengelyes áruszállító pótkocsi, aminek saját elektromos hajtása van, ráadásul önvezető módon képes közlekedni. Szükség esetén ember is tudja távolról irányítani, de ez mindössze biztonsági megoldás. Ez a különleges önvezető jármű úgy néz ki, mintha egy kamionról levágták volna a vezetőfülkét, és a motort a pótkocsiba szerelték volna. Vagy elképzelhetjük úgy is, mint egy magától közlekedni képes, 20 tonna áruval megpakolható, formatervezett konténert.
Tesztelés alatt a T-Pod
A szerkezetek még csak tesztüzemmódban fuvaroznak és mindössze 200 kilométert tudnak megtenni egy feltöltéssel. Egyelőre a DB Schenker két egymáshoz közeli telephelye között fognak árut szállítani, a tesztüzem igazi érdekessége pedig az, hogy eközben ki fognak hajtani a közutakra is. Vagyis, ha véletlenül a svédországi Jönköping felé autózik, és szembe jön egy futurisztikus kinézetű, önmagától közlekedő 20 tonnás konténer, akkor ne lepődjön meg.
Svéd megoldások
A svéd Einride szállítmányozási cég a DB Schenker logisztikai társasággal együtt kezdtek el az első T-Podok tesztelésén dolgozni, mert vezetőik biztosak abba, hogy ez a technológia jelenti a szállítmányozási szakma jövőjét. “Elektromos és az önvezető teherautók két fontos technológia, amik át fogják alakítani a globális szállító- és logisztika piacot. Örülünk, hogy lehetőséget kapunk ennek a két technológiának az együttes kipróbálására.”, – mondta Ewald Kaiser, vezetőségi tag a DB Schenkernel.
Az önvezető járművek közúti közlekedésbe való beilleszkedése eddig nem zajlik probléma nélkül. Az új technológia egyik fellegvárának számító Egyesült Államokban, egyelőre csak úgy vehetnek részt ilyen járművek a forgalomban, ha egy szükség esetén beavatkozni képes sofőr is ül a kormány mögött.
Ettől függetlenül a technológiai fejlődést nem lehet megállítani és talán már nem is olyan távoli az az idő, amikor a fuvarozó cégeknek sokkal kevesebb erőforrásra lesz szükségük a szállítmányok célba juttatásához.