Interjú a szegedi DHL office managerével
Egy többéves szakmai kapcsolat sokszor nemcsak
a legjobb garancia lehet egy cégnek,
hanem egyszerre jelent bizalmi együttműködést is két partner között.
A Variola Logisztika Kft. és a DHL Magyarország
sok éve kölcsönösen segíti egymás munkáját.
Erről a szakmai-baráti kapcsolatról és a közös munkáról kérdeztük
Torma Róbertet, a szegedi DHL office managerét.
Mióta dolgozik már együtt a Variolával?
Körülbelül tavaly ősszel ünnepeltük úgymond a negyedik évfordulónkat, ami már egy komoly szakmai együttműködést jelent mind a két félnek.
És hogy talált a cégre? Esetleg a DHL-en belül egy másik kollégától vette át vagy ajánlotta valaki?
Egy online fuvarozó börzén keresztül találtunk egymásra és így kezdődött el az azóta is tartó töretlen szakmai kapcsolat. Természetesen az egymásra utaltság és a másik kölcsönös segítése a legfontosabb ebben a szakmában, így amikor egy megbízható, profi és sikerorientált partnerre bukkan az ember, azt bizony megbecsüli.
Mi lenne az, amit leginkább kiemelne az elmúlt évek közös projektjeiből?
A Variolával leginkább az köt minket össze, hogy együtt és egymás mellett fejlődtünk és mindeközben úgy tudtuk a másik munkáját támogatni, hogy nagymértékben tudott növekedni mind a két cég.
Pontosan melyik területen dolgoznak együtt a Variolával?
A nemzetközi szállítmányozásban a Lengyelországi fuvarozásokat mindig velük bonyolítjuk le, hiszen náluk jobb partnert erre keresve sem találnánk. Kiválóan ismerik ezt a szállítmányozási területet és régiót, így bármi adminisztratív vagy szállítási, útközbeni akadály, probléma nem merült még fel. Mi igazából a megbízó cégtől vesszük fel a munkát és ezt továbbítjuk a Variola Logisztika felé, amikor szállítmányozásról van szó.
Egyfajta közvetítő szerepben van tehát a DHL és ebben rendkívüli módon tud
segítő alvállalkozónk lenni a Variola Logisztika.
Minden fuvarozást profin, precízen és gyorsan oldanak meg.
A legnagyobb autóipari cégek megbízásainál is mindig a Variolát választjuk,
és ezek az áruk a legmagasabb ár-értékű szállítmányok közé tartoznak.
Másra nem is bíznám ezek elszállítását, csak a Variolára.
És ez a profizmus, precízség, illetve gyorsaság a közös munka más területére is jellemző? Gondolok itt az adminisztratív kapcsolatfelvételre, valamint az árajánlatadásra.
Abszolút. Mindig zökkenőmentesen történik velük a háttér- és előkészítő, vagyis a munka lepapírozása is. Illetve az árajánlatnál is roppant gördülékenyen zajlik minden és rendkívül jó árakkal dolgoznak, ezért is választjuk őket újra és újra szállítópartnernek. És éppen ezért ajánlottam már többször is más cégeknek a Variolát, mert tudom, hogy ahogy a DHL, úgy más cég sem fog csalódni bennünk. Gyorsak, pontosak és megbízhatóak, ez szerintem a három legerősebb érv mellettük.
A munkatársak felől is minden alkalommal érzem a személyes törődést, mindig kedves és segítőkész minden Variola Logisztika munkatárs. Érezhető, hogy a Variolánál a partner az első.
Volt például egy olyat eset tavaly ősszel, hogy ünnepnapon,
pontosabban október 23-án kellett megoldani egy SOS szállítást,
amikor az egyik legnagyobb partnerünk áruját kellett fuvarozni.
Ez szinte lehetetlennek tűnt, hiszen munkaszüneti napról beszélünk,
de a Variola Logisztika ezt is megoldotta.
Amikor szinte senki nem dolgozott, senki nem tudta volna ezt leszállítani nekünk,
illetve a partnernek, a Variola Logisztika ekkor is helyt állt.
Még ünnepnapon is teljeskörű és gyors szolgáltatást tudtak nyújtani.
Azt gondolom, hogy bármilyen váratlan helyzet adódik, ők azt is megoldják.
Ezért bízom bennük, ezért bízza magát rájuk a DHL.