Fertőtlenítőszer adományt kapott a Családok Átmeneti Otthona

A felajánlott fertőtlenítőszereket május 28-án vehette át a kerületi intézmény a Variola Nemzetközi szállítmányozás jóvoltából.

Az átadón Karsay Ferenc polgármester elmondata, hogy Budafok-Tétény önkormányzata a vírus megjelenése óta biztosítja intézményeinek a fertőtlenítőszereket és a védekezéshez szükséges szolgáltatásokat, és ehhez nagyon sok segítség érkezik különböző szervezetektől. ,,Amikor magánvállalkozók személyes felajánlásként jelentős mennyiségű vegyszert adnak, mint most ebben az esetben, az igazán szívmelengető érzés. És azt mutatja, hogy létezik szolidaritás” – mondta a polgármester.

Müller Ádám, a Variola Nemzetközi szállítmányozás ügyvezetője elmondta, hogy ez a felajánlás nem az első alkalom, hogy segítséget nyújtanak mások számára. Társadalmi szerepvállalás keretén belül szoktak szemetet szedni, támogatják az SOS Gyermekfalvakat, illetve környezetbarát tisztítószert is forgalmaznak.

A cég által felajánlott 500 liter fertőtlenítőszert Iványi Viktória, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője vette át a Családok Átmeneti Otthonában.

 

Családok Átmeneti Otthona

 

Karsay Ferenc a 22. kerület polgármestere

 

Az adomány

Ajánlatkérés
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.