Balkáni szakértő a Variola csapatában

Kende Gábor fuvarszervezővel beszélgettünk, aki kiemelkedő munkájával és megoldóképességével erősíti a Variola csapatát.

Kende Gábor fuvarszervezővel beszélgettünk, aki kiemelkedő munkájával és megoldóképességével erősíti a Variola csapatát.

 

Mióta dolgozik a Variolánál és hogy találta meg Önt ez az állás? Vagy pont fordítva történt, Ön talált az állásra?

Január közepén kezdtem meg pályafutásomat a Variola Zrt.-nél, mint fuvarszervező. Ennek története elég különös, ugyanis az előző munkahelyem kapcsolatban volt a Variolával és így találtunk egymásra, miután az a cég végleg bezárta kapuit. Végülis így fordult a történetem jóra és kezdtem meg az elhivatott munkát a Variolánál.

 

A cég tulajdonosa, Müller Ádám csak úgy utalt Önre, mint “Balkán szakértőre”, mit kell pontosan ez alatt érteni?

Mivel a cég egyik fő profilja, hogy nemzetközi szállítmányozást is lebonyolít, éppen ezért a Balkáni térség is fontos célállomás. Ez a rész azonban még nem annyira népszerű, mint mondjuk Németország vagy a szomszédos országok. Kicsit talán még azt is mondanám rá, hogy kiaknázatlan terület.

 

Természetesen mások is szállítanak rajtunk kívül Törökországba, Bulgáriába

vagy Romániába, de az biztos, hogy talpraesettnek és gyakorlatiasnak kell lenni

az ilyen szállításnál, mert váratlan, rögtön megoldandó helyzetek

sokkal inkább felmerülhetnek, mint más esetben.

Úgy fogalmaznék, hogy ezeket az országokat jól kell ismernie nemcsak a fuvarozónak, hanem bizony a fuvarszervezőnek is.  

 

Specifikus iratra, engedélyre vagy egyéb dokumentumra szükség van a Balkánba való fuvarozásnál?

Nem-nem, semmi különleges dolog nem kell hozzá, adminisztrációban és engedélyekben, vagyis a bürokráciában ugyanaz a papírforma van, mint más szállításnál. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ismerni kell a házi gazdát ahhoz, hogy tudjuk hogyan álljunk hozzá, vagyis ismerni kell az országot, ahová szeretnénk valamit beszállítani.

 

Helyismeret, tapasztalat nélkül a Balkán egy kezdőnek igazi útvesztő tud lenni.

 

És Ön mióta foglalkozik olyan szállításokkal, amelyek a balkáni országokba exportálnak?

Specifikusan ezzel a területtel körülbelül 12 éve foglalkozom, míg egyébként több mint 20 éve vagyok fuvarszervező. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy a hosszú évek tapasztalata kellő rálátást ad és olyan szakmai tudás birtokosa lehetek, ami arra nyújt számomra és a Variola, valamint megbízói számára is garanciát, hogy a szállítás zökkenőmentesen, gyorsan tudjon megtörténni.

 

Milyen fuvarozókkal dolgoznak ilyen esetben?

Új, azaz teljesen kezdő fuvarozóra megmondom őszintén sosem bíznék ilyen szállítást. A hosszú évek alatt egy nagyon jól kiépített kapcsolatrendszerre tettem szert, akikre bátran rá merem bízni ezeket az utakat és akikről tudom, hogy határidőre és pontosan szállítanak.

 

Általában úgy zajlik le itt a fuvar megszervezése, hogy a balkáni országokból importtal érkeznek ide a kamionok,

de visszafelé már nincs előre leszervezett rakományuk.

Itt jövök én a képbe.

Nekik találok szállítmányt, amivel úgymond haza tudnak menni a saját országukba, az otthonukba,

a megbízónknak pedig szuper fuvarozót találok a termék elszállítására.

Így mindenki jól jár.

 

Ön akkor az a bizonyos hiányzó láncszem a fuvarozó és a megbízó között?

Tulajdonképpen igen, hiszen a fuvar leszervezése mellett az egész kommunikációt én moderálom. Az árak összhangba hozása is az én felelősségem, mert általában a fuvarozó magasabb árat mond, mint amit a megbízó szeretne, ezért nekem az a dolgom, hogy ebben meg tudjanak egyezni, hogy ezt elősegítsem köztük.

 

Ahogy mondtam is már korábban, egyik fő feladatom, hogy mindenki elégedett legyen. De ebben is egymásra találtunk a Variolával, mert náluk is ez az elsődleges,

hiszen a megbízhatóság és a pontosság a legfőbb ismérve a cégnek.     

Ajánlatkérés
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.